A közigazgatás- és közszolgáltatás fejlesztésének stratégiai célkitűzése a közigazgatás, illetve az ágazati szakmai közigazgatási területeknek, azok közszolgálati tisztviselőinek, közigazgatási szakembereinek a tudományos-elemző szempontú értékelésének, elemzésének, illetve ehhez kapcsolódó publikációs tevékenységének az intézményi részről történő minél szélesebb körű támogatása.

E célkitűzés érvényesítésének érdekében a KÖFOP-2.1.4-VEKOP-16-2016-00001 kiemelt projekt, illetve annak IV. „Külügyi és külgazdasági ágazati szakmai tudásbázis megerősítése, az intézményi tudáskapacitás bővítése és az ágazati tudástranszfer fejlesztése (Külügyi és Külgazdasági Tudásbázis)” című alprojektje keretében megvalósított külügyi-külgazdasági ágazati szakmai kutató-elemzői tevékenység révén, a Tudásbázis kialakításához kapcsolódó előzetes felmérések, elemzések eredményei felhasználásával – a projekt együttműködő partnere, a Külügyi és Külgazdasági Intézet (KKI) közreműködésével –  a projekt keretében megvalósított ágazati szakmai és szakpolitikai tudományos kutatások egyes publikációs eredményei a „Külügyi Szemle” különszámába kerültek összefoglalásra és kiadásra. (A különszám bárki számára elérhető a Külügyi és Külgazdasági Tudásbázis” menüpont alatt vagy közvetlenül a KKI honlapjáról, az alábbi linken: https://kki.hu/assets/upload/KSZ_Kelenszem_2018.pdf)