Bővítésre került az ágazati szakmai kutatási nemzetközi együttműködések köre a KÖFOP-2.1.4-VEKOP-16-2016-00001 projekt keretében

Publikálva: 2020. július 26.

„A Külgazdasági és Külügyminisztérium humánerőforrás-gazdálkodásának és belső képzési rendszerének fejlesztése” című KÖFOP-2.1.4-VEKOP-16-2016-00001 azonosítú jelű kiemelt projekt IV. „Külügyi és külgazdasági ágazati szakmai tudásbázis megerősítése, az intézményi tudáskapacitás bővítése és az ágazati tudástranszfer fejlesztése (Külügyi és Külgazdasági Tudásbázis)” című alprojektjének egyik kiemelt célkitűzése a külügyi és külgazdasági közigazgatási ágazaton belüli tudástranszfer erősítése, az ágazati tudományos kutatási rendszer fejlesztése és ennek eredményeképpen az ágazati szakmai kutatások serkentése, továbbá ehhez kapcsolódóan az érintett kutató-elemző szervezetekkel való nemzetközi együttműködések körének bővítése.

A magyar külügyi-külgazdasági közfeladat-ellátás szervezetrendszere, így a Külgazdasági és Külügyminisztérium, illetve intézményrendszere számára kiemelt fontossággal bír a külügyi és külgazdasági ágazati szakmai elemző-kutató tevékenységgel kapcsolatos intézményközi nemzetközi együttműködési lehetőségek szélesítése és ennek részeként más országok külügyi, illetve külgazdasági kutató- és elemző intézményeivel való aktív kapcsolattartás erősítése, valamint e kapcsolatok révén az ágazati tudományos megalapozottságú  – hazai és nemzetközi – tudáshálózat intézményi körének szélesítése. E cél elérése érdekében a projektet megvalósító Külgazdasági és Külügyminisztérium a 2018. év végén együttműködési megállapodást kötött a Külügyi és Külgazdasági Intézettel, amely szerv aktív partnerként segítette a projekt megvalósítása keretében az ágazati szakmai tudástranszfer intézményi együttműködési hálózatának a bővítését.

Mindez kiemelt jelentőségű a magyar külpolitikai és külgazdasági közfeladat-ellátás hatékonyságának javítása, a nemzetközi jó gyakorlatok megismerése és a hazai megoldások megismertetése, a szervezetek közötti tudásátadás és tudásszerzés erősítése vonatkozásában. Ennek támogatására és hatékonyabb elősegítésére a projekt keretében – a Külügyi és Külgazdasági Intézet közreműködésével - két év alatt mintegy nyolc együttműködési megállapodás megkötésére került sor a világ több pontján működő külügyi-külgazdasági kutatóintézettel és elemző szakmai szervezettel. Az intézményi együttműködések körének jelenleg megvalósított bővítésén túl a projekt keretében célkitűzés továbbá még - a jövőre nézve – azon, a magyar külgazdasági közfeladat-ellátás szempontjából súlyponti országok, illetve kutató-elemzői feladatot ellátó releváns intézetek, valamint tudásközpontok azonosítása, amelyek az intézményi tudáshálózat és együttműködések körének további fejlesztésébe bevonhatóak.

Menü

Főoldal

Navigáció