A pályázók és kedvezményezettek kapacitásainak támogatása a Duna Régió Stratégiával és az Európai Területi Társulásokkal összefüggésben

KÖFOP-3.3.3-15-2016-00002

Projekt azonosító száma: KÖFOP-3.3.3-15-2016-00002

Projekt címe: A pályázók és kedvezményezettek kapacitásainak támogatása a Duna Régió Stratégiával és az Európai Területi Társulásokkal összefüggésben

Kedvezményezett neve: Külgazdasági és Külügyminisztérium

A szerződött támogatás összege:   500 000 000,- HUF

Támogatás mértéke: 100 %

A 2007-2013-as programozási időszakban a Duna Régió Stratégia (DRS) szereplői és a magyar részvételű európai területi társulásokat (ETT) működtető intézményi és területi szereplők – mivel mind a DRS, mind az ETT új együttműködési formák – kevés tapasztalatot szerezhettek az EU-s támogatások felhasználása terén. Ezen szereplők még nem tudják kellő eredményességgel kihasználni az EU-s támogatások nyújtotta pályázati lehetőségeket, miközben az említett együttműködési formák kiemelten alkalmasak a leghátrányosabb helyzetben lévő határ menti, vagy egyéb okból marginalizáció sújtotta területek felemelkedésének előmozdítására. Ezért fontos, hogy a 2014-2020-as programidőszakban megerősítsük kapacitásaikat, továbbfejlesszük tevékenységüket, növelve eredményességüket az EU-s forrásokra való pályázás és megvalósítás terén.

A 14 országot összefogó DRS célja 12 szakterületen összehangolni a fejlesztéspolitikákat a régió összeköttetéseinek javítása, a környezet védelme, a jólét növelése és a régió megerősítése érdekében. Ez a makroregionális stratégiai keret a területi kohéziós politika innovációját jelenti, arra ösztönözve a pályázókat, hogy a nemzeti határokon túllépve, közös felelősség mellett mozgósítsanak a makroregionális kihívásokra hatékony válaszokat adó komplex projekt csomagokat és kezdeményezéseket, többek között a nemzeti forráskeretek terhére.

A DRS nem kiegészítő uniós támogatás mentén működik, hanem a kapcsolódó szakpolitikák által meghatározott célokhoz hozzárendeli a már meglévő uniós fejlesztési alapokat, koordinálva azok célzott felhasználását. A DRS célja egyrészt olyan komplex térségi programok generálása, amelyek a magyar érdekeltségű nemzetközi programok eredményeivel szinergiában működnek, másrészt hozzájárulni a hazai beruházási források hatékonyabb és célzottabb felhasználásához.

Az ETT intézménye a határokon átívelő területi kohézió kialakításának és megerősítésének eszköze. Az EU 68 ETT-jéből 21 működik magyar székhellyel vagy fiókteleppel, mely utóbbiból számos társulás az elmúlt pár évben kezdte meg működését. Ezek a társulások a területi együttműködések elősegítésének fontos eszközei, amelyek egyik kiemelt feladata az uniós alapok támogatásával megvalósuló fejlesztések megvalósítása, így hozzájárulva a makroregionális stratégiák végrehajtásához is.

Mindkét együttműködési keret hasznos eszköze a területi kohézió előmozdításának mind az ágazati fejlesztéseket, mind a nemzetközi együttműködéseket célzó EU-s források hatékony koordinációja által.

A projekt keretében célunk, hogy a 2014-2020-as időszakban megvalósuljon a DRS-ben részt vevő, és a magyar részvételű ETT-ket, Szerbia viszonylatában pedig - ahol nincs lehetőség ETT alapításra - a területi együttműködés egyéb intézményesített jogi formáit működtető intézményi és területi szereplők kapacitásfejlesztése annak érdekében, hogy képesek legyenek az EU-s alapokból támogatott komplex programok előkészítésére és sikeres végrehajtására. Ezáltal emelkedne e szereplők által sikeresen elnyert EU-s támogatások nagysága, illetve az így végrehajtott projektek mennyisége, továbbá megerősödne a projektek uniós szakpolitikai illeszkedése.

Az ETT-k körében végzett igényfelmérés és számos konzultáció eredményeként kapacitásfejlesztésük támogatása elsősorban az EU-s pályázataik előkészítését, megalapozását célozza különösen tanulmányok, elemzések, továbbá a projektek előkészítéséhez szükséges, specifikus (külső) szakértői segítség (pl. pályázatírás, műszaki szakértői segítség, fordítás) bevonásával.

Emellett segítséget nyújtunk a projektvégrehajtásban is, elsősorban szakértői szolgáltatások révén. Egyúttal támogatjuk – közös projektek létrehozását célzó – partnerséget kiépítő kezdeményezéseiket, valamint olyan rendezvények, információs fórumok rendezését, amelyek hozzájárulnak az EU-s pályázati lehetőségek, tapasztalatok, tudás megosztásához, együttműködések létrehozásához. A DRS tekintetében a projekten belüli támogatott tevékenységek elsősorban az egyes, magyar irányítású DRS prioritási területek (energia, vízminőség, környezeti kockázatok) koordinációs és szakmai tevékenységének megerősítését, továbbá az ezekhez a területekhez kapcsolódó megalapozó tanulmányok, elemzések, valamint specifikus külső szakértői tevékenységek bevonását célozzák. A koordinációs tevékenységekhez kapcsolódnak utazások is, amelyek különösen a partnerségek kialakítását és a forráskoordinációt szolgálják. Emellett tervezzük olyan események megszervezését is, amelyek segítik a DRS-hez kapcsolódó résztvevők informálását és együttműködések kialakítását.

A projekt végrehajtása során figyelembe vesszük a horizontális követelményeket, különös tekintettel a nemi esélyegyenlőség biztosítására (pl. a bérezés terén), emellett előnyben részesítjük az elektronikus kommunikációt, továbbá a szervezett eseményeken tekintettel leszünk az egyenlő esélyek biztosítására, valamint az akadálymentesítésre.

Projekt kezdete: 2016.01.01.

Projekt (tervezett) befejezése: 2023.12.31.

Menü

Főoldal

Navigáció